Pálos 70 teljesítménytúra, kirándulás és zarándoklat
A Pálos 70 teljesítménytúra, kirándulás és zarándoklat több különböző program egyidejű, összehangolt együttese. Teljes gyalogos útvonala két élő pálos kegyhely és kolostor, a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra között vezet, érintve egykor virágzó, ma már csak romjaiban meglévő kolostorokat, valamint további szakrális és történeti, természeti helyszíneket.
A gyönyörű természeti tájak, a mozgás öröme mindenkit képes megragadni. A felbukkanó történelmi és szakrális helyek az emberit, a kultúrát, vagy ezen túlmutatva a spiritualitást kínálják fel a vándornak. Mindebből ki-ki - világnézettől függetlenül - neki tetszően meríthet. A Pálos 70 tehát olyan út, amely a természetjáráson túl egy belső út járására is meghív, illetve inspirál:
-
A több mint 70 km-es útszakasz teljesíthető egynapos teljesítménytúraként, ami komolyabb kihívást jelent, és kellő erőnlétet igényel.
-
Pálos szerzetesek vezetik a 2 és fél napos „Fehér Barátok Nyomában” zarándoklatot, amely kifejezetten a lelki elmélyülést célozza.
-
Aki egyszerűen csak túrázni szeretne, vagy rövidebben belekóstolni az út lelkületébe, azok rövidebb, kijelölt túraszakaszok közül választhatnak.
-
A kisgyermekes családok számára egy rövidebb távú, könnyű terepen vezetett gyermek zarándoklat indul.
Szeptember 7-én zárul az early bird nevezési időszak, ameddig pólót lehet rendelni, és eddig érvényesek a kedvezőbb nevezési díjak is. Az előnevezési határidő szeptember 29-én éjfélkor zárul (kivéve gyermekzarándoklat).
Válassz a távok közül itt: https://palos70.hu/turak-es-zarandoklatok/
További részletes információkért kattints a https://palos70.hu/ oldalra vagy látogass el a Facebook-oldalra.
Megosztását köszönjük! Várunk szeretettel!
A társszervező Viator Egyesület
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár

Közelgő események
szeptember 26.
9:00-16:30
Székesfehérvár, Lehetőségek Háza

