Legfrissebb hírek
A nemzeti vértanúk képeinek felmutatásával emlékeztek a cserkészek
2024. október 8.
A szőgyéni 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat tagjai a kedvezőtlen időjárás miatt a meghirdetett fáklyás megemlékezés helyett a Cserkészotthonban tartották meg történelmi emlékezésüket Bálint Antónia csapatparancsnok vezetésével.
Felidézték a 175 évvel ezelőtt Aradon történt eseményeket és annak előzményeit. A kivégzett tábornokok és az első alkotmányos miniszterelnö...
A KMNE 2024-es szeptembere
2024. október 7.
2024. szeptemberében megvalósuló programok a KMNE szervezésében
Szeptemberi beszámoló
2024. október 7.
Szeptember 10-én kedden, meghívást kaptunk a gyergyói foglalkoztató vezetőségéttől a Kakastaréj panzióba, ahol tábor zajlott a gyergyói Hit és fény szervezésében.
Egy csodálatos napot töltöttünk el, régi és új barátokra találtunk. Voltak kézműves foglalkozások, motorozás, futballozás, tánc, zene, ének. Az idő is kedvezett. Kirándulásunkat egy ebéddel zártuk. Elköszönésképp „...
A VITA HUMANA szeptembere
2024. október 6.
Szeptemberben három meseelőadásra került sor Dunaszerdahely óvodáiban a VITA HUMANA előadásában.
Bándy Katalin, mint Mesanyó a népi hagyományokra alapozva igyekezett hangszerek és bábok segítségével megörvendeztetni interaktív meseelőadásaival a gyerekeket.
A "Bűvös virág" mesében segédkeztek a gyerekek a szegény legénynek megküzdeni a sárkánnyal, hogy az végül megszerezhesse...
Őszi Játszódélután
2024. október 5.
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület 31. éve rendezi meg nyilvános, a család apraja-nagyjának szóló játszódélutánját.
Mozgalmas nyár a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületében
2024. október 5.
A rövidített nyári szünetbe szerettünk volna minél több programot , hogy a gyerekek és a szülők ki tudjanak kapcsolódni
Teen STAR oktatónk tartott Jókán
2024. október 4.
2024. szeptember 23-án Jakóczy László, Teen STAR oktatónk tartott Jókán, a Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában 7.-9- osztályos fiú tanulók számára Teen STAR foglalkozást "Fiúnak lenni, férfivé válni" c. alatt, mely segítségévelmég inkább tudatosíthatták a tinédzserkorú fiúk, hogy miért jó fiúnak lenni a 21. században, milyen felelősség származik e létből, hog...