Hadisírokról a nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központban
A nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központ kiállítótermében két hadisírgondozó szervezet mutatkozott be, a szentendrei Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület és a barti Felvidéki Memoriae Patrum Honismereti Társulás, valamint a Bényi Múzeum kiállításanyagának egy része is helyet kapott a tárlaton. A tárlat a megnyitót követően szombat délelőttönként látogatható 2022. április 16-ig.
Európa jövője a családokban rejlik
A Párbeszéd Háza adott otthont a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége által szervezett, A szoptatás és anyatejadás erősítése Európa jövőjéért című nemzetközi műhelykonferenciának.
Határozott felvidéki kiállás a gyermekvédelmi népszavazás mellett
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás szervezésében A család-, a gyermek- és az életvédelem aktuális kérdései címmel tartottak ma konferenciát Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Előadások hangzottak el a családpolitikáról, a szülők és gyermekek védelméről, az életvédelemről és a gender-ideológia terjedéséről. A felvidéki szervezetek határozottan kiálltak a 10 nap múlva esedékes magyarországi gyermekvédelmi népszavazás mellett.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének márciusi beszámoló
Segít a menekülteken a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat
A február 24-én orosz-ukrán háború kitörése óta igen sok ország nyújt humanitárius segítséget Ukrajnának. Civil szervezetek, magánszemélyek kezdtek adományok gyűjtésébe, hogy segítsék azt a több millió ukrán menekültet, akik a bombázások miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, s nem is tudják, hogy lesz-e hová visszatérniük… Az adományokat a karitatív szervezetek fogadják, köztük a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, melynek munkatársai, önkéntesei keményen helytállnak nap mint nap.
Női találkozók Pécsett
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete női találkozókat szervez kéthavonkénti rendszerességgel az egyesület székházában. A találkozók nyitottak, s a résztvevők igényei szerint választjuk a témákat.
Ha értékes álmok megvalósulnak, s a nemzet javára válnak…
Több mint húsz éve annak, hogy a Búcson élő Szobi házaspár elindította a Felvidéki népviseletek feldolgozását tájegységek szerint Csallóköztől – Bodrogközig, vagyis az egykori magyar Hon területén élő néprajzi tájegységek népviseletét.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a családok biztonságát tartja szem előtt
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét (KCSSZ) alkotó több mint 90 civil szervezetet a magyarországi tagság mellett különböző államok polgárai alkotják. Ezt a szervezetet azonban 20 éve összeköti a közös anyanyelv, a kultúra, a történelem és az összetartozás érzése.