KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Legfrissebb hírek

Emlékezés Kobzos Kiss Tamásra - Dr. Szabó Endre írása

2015. november 13.


„Ej, nem szeretem az idők járását,

Megfordítom kalapom állását,

Nem árt annak sem eső, sem dara,

Még a jég is csak lepereg róla.”

népdal, Kalotaszeg, Erdély

Minden hasonló emlékező írás jellegénél fogva szubjektív. Ez is. Módom volt Tamással igen egyedi kapcsolatban állni. Ugyanis egy ideig kezelőorvosa lehettem, amit megtiszteltetésként éltem meg megköszönve, hogy bizalmába fogadott. Az orvos-beteg kapcsolat mindenkor egyfajta bizalmi viszony, ezért közelebb kerülhettem a reám bízott érzelmi-gondolati világához.
 

Soltész Miklós: csak a családokra alapozhat egy nemzet és egész Európa

2015. november 8.

Tizennyolc ország politikusai, civil képviselői, egyházi és tudományos vezetői elismerték Magyarország azon törekvését, hogy egy nemzet és egész Európa nem alapozhat másra, csak a családra - hangsúlyozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Budapesti Demográfiai Fórumot záró családi napon szombaton, a Millenáris parkban. A három napon át tartó nemzetközi fórum zárónapján az államtitkár kiemelte, hogy a magyarországi új családtámogatási rendszer mellett az anyagi támogatási rendszer fejlesztése is kiemelten fontos, de legalább olyan lényeges, hogy a családtagok odafigyeljenek egymásra és valódi egységet alkossanak. "Ha lelkileg is és spirituálisan is hozzá tudunk tenni a családtámogatáshoz, akkor biztos vagyok benne, hogy az a demográfiai helyzet, amely Magyarországon szép lassan pozitív irányba változik, meg fog változni Európában is, és az ezekhez hasonló találkozó arra lesz alkalmas, hogy bemutassuk, Magyarország valódi családbarát ország, ahol igenis érdemes gyereket vállalni" - fűzte hozzá.

    
   

Demográfiai Fórum - KSH-elnök: a nők egyre később vállalják az első gyereket

2015. november 8.

A nők egyre később, Európában átlagosan harmincévesen vagy még idősebben vállalják az első gyereket - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken a Budapesti Demográfiai Fórumon. Vukovich Gabriella a fórum második, szakmai napján a Népesedés és család panelben tartott felszólalásában megemlítette azt az ismert tényt is, hogy a családok nagy része több gyereket szeretne, mint amennyi végül megszületik. A KSH elnöke elmondta, sokan gondolják úgy, hogy stabilabbak a hagyományos családok, amelyekben a szülők házasok, és nekik több gyerekük születik. A kutatások azonban azt mutatták, hogy a gyerekszámban nincs szignifikáns különbség a házasságon kívüli és belüli születéseket nézve - tette hozzá.
 

Demográfiai Fórum - Balog Zoltán: a jó családpolitika alapja a jó gazdaságpolitika

2015. november 8.

A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Budapesti Demográfiai Fórum második napján tartott köszöntőjében. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a család tud képessé tenni a boldog és elégedett életre, ám ha erre valamilyen oknál fogva mégsem képes, akkor az államnak kell segítenie. A magyar kormány pedig pontosan ezt tette 2010 és 2013 között, amikor a gyermekvállalás még szegénységi kockázat volt egy eladósodott országban - tette hozzá. Az akkori családpolitikának ugyanis két fókusza volt: megszabadítani az adósságtehertől és munkahelyeket teremteni - emelte ki. Balog Zoltán azt mondta, úgy vélik, a családokat jövedelemből lehet erősíteni, ezért is ad a kormány segély helyett inkább munkát, és vezette be az úgynevezett feltételekhez kötött támogatást, amely aktivitásra és cselekvésre ösztönöz.
    

Demográfiai fórum - Emmi: Balog Zoltán a Pápai Családi Tanács elnökével tárgyalt

2015. november 8.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Családi Tanács elnöke tárgyalást folytatott a Budapesti Demográfiai Fórumon - tájékoztatta a minisztérium csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint Vincenzo Paglia a tárgyaláson elmondta: az anya, az apa és a családok az országok legfontosabb erőforrásai és a Szentszék számára fontos, hogy ezeket az értékeket megerősítse. Az érsek elismerte a kormány erőfeszítéseit, amelyeket a magyar családokért tesz és egyetért abban, hogy a kormány a családokat erőforrásnak tekinti - írták.

    

Demográfiai fórum - Különböző családtámogatási módszereket mutattak be európai miniszterek és államtitkárok

2015. november 8.

Litvánia, Málta, Törökország, Bulgária, Görögország és Németország szakpolitikusa mutatta be országa családtámogatási intézkedéseit a Budapesti Demográfiai Fórumon csütörtök délután elhangzott felszólalások sorában. Algimanta Pabedinskiené, Litvánia szociális és munkaügyi minisztere szerint a családpolitikának olyan segítséget kell nyújtania, ami segíti mind a munkahelyi, mind a családi kötelezettségek teljesítését. Beszélt arról a javaslatcsomagról, amelyet épp most tárgyal a litván parlament, és amelynek célja olyan törvények megalkotása, amelyek összekapcsolják a családi életet és a munkát.
 

Demográfiai fórum - Pelczné: a magyar családbarát politika követendő példa lehet

2015. november 8.

A magyarországi családbarát politika követendő példa lehet az Európai Unió tagállamainak - mondta Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő csütörtökön a Budapesti Demográfiai Fórumon. A politikus hangsúlyozta: az EU-t súlyos demográfiai válság jellemzi, egyre több eltartottra egyre kevesebb kereső jut. A kedvezőtlen népesedési folyamat megfordításához a család stratégiai szerepének elismerésére van szükség - mondta Pelczné Gáll Ildikó. Jelezte, míg egyesek a migrációban látják a demográfiai probléma megoldását, addig a magyar kormány a családok megerősítésében hisz. Szavai szerint csak a családok támogatásával állítható meg Európa elöregedése, csak így őrizheti meg a kontinens a világban elfoglalt helyét. Célzott intézkedésekkel kell segíteni a családalapítást, hogy minél több vágyott gyermek születhessen meg, és a gyermekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot - mondta az európai parlamenti képviselő.
   

Budapesti Demográfiai Fórum - Orbán Viktor nyitóbeszéde

2015. november 8.

Az Európai Unió nem építheti a jövőjét a családok helyett bevándorlásra, családbarát európai politikára van szükség - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Budapesti Demográfiai Fórumot megnyitó beszédében.A kormányfő kifejtette: ha nincs elegendő gyermek, előkerül a bevándorlás kérdése, legalábbis addig, amíg a tömeges klónozás divatja el nem terjed az európai civilizációban, amitől reményei szerint "megkímél majd bennünket a Jóisten".
   

Hírlevél feliratkozás