Családszervezetek találkozója a Vajdaságban
Kárpát-medencei családszervezetek találkozója lesz a hétvégén a Vajdaságban. A háromnapos, gazdag program Adán kezdődik, ahol a magyar kormány 2,8 millió forintos támogatásával felépült játszótér és nyári foglalkoztató átadására kerül majd sor. Szombaton délelőtt Muzslyán, az Emmausz Kollégiumban a családszervezetek vezetői tanácskoznak: Pataki János elnök beszámol a 2017-es évben elvégzett munkáról és egyeztetik a jövő évi terveket is. A megbeszélést követően délután városlátogatáson, este pedig színházi előadáson vesznek részt az egyesületek képviselői. A program vasárnap erzsébetlaki látogatással, valamint egy misével zárul, amelyet Dr. Német László megyéspüspök koncelebrál majd.
A Magyar Szórvány Napja Réven
Rév református magyarsága vasárnap istentisztelettel, a 200 éve született költő, Arany János szobrának felavatásával és a négy év alatt felépült Bersek József Gyülekezeti Központ átadásával ünnepelte meg az idei Magyar Szórvány Napját. A közösségi ház létrehozását a magyar kormány 5 millió forinttal támogatta. Az ünnepségen részt vett Pataki János, a KCSSZ elnöke is.
A jogfosztás ellentétes a demokráciával
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a Demokratikus Koalíció szerzett jogtól akarja megfosztani a határon túl élő magyarságot. Egy valódi demokrata számára nem lehet kérdéses, hogy a parlamenti képviselet minden magyar állampolgárt megillet. Annak a pártnak, amely ezt kétségbe vonja, nincs helye sem a magyar parlamentben, sem pedig Európában. A külföldön élő franciák, olaszok, románok és portugálok érdekeit a törvényhozásban több szenátor és képviselő érvényesítheti. Az említett országokban a határokon túl élők szavazati joga megkérdőjelezhetetlen, elvételét még a legszélsőségesebb pártok sem mernék kezdeményezni. A határon túli magyar családok bíznak benne, hogy a magyar nemzet képes lesz elutasítani a DK politikai provokációját.
Európai Ifjúsági Munkatalálkozó Varsóban
Csütörtökön Varsóban megkezdődött az Európai Ifjúsági Munkatalálkozó negyedik programsorozata. Az European Youth Workshop (EYW) elnevezésű kezdeményezést a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének Nemzetközi Projektje indította 2015-ben. A mostani, vasárnapig tartó rendezvényre 12 országból 32 fiatal érkezett a lengyel fővárosba. A találkozó résztvevői a nyitónap délutánján a “A család ma - változó értékek és struktúrák” című nemzetközi konferencián vesznek részt a lengyel szenátusban. A konferencián köszöntőt mond Stanisław Karczewski, a lengyel Szenátus elnöke, Joanna Krupska, a “Trzy Plus” lengyel nagycsaládos egyesület elnöke, Kovács Orsolya Zsuzsanna, Magyarország lengyelországi nagykövete, valamint Mihálffy Andrea, a KCSSZ Nemzetközi Projektjének vezetője. A megnyitót követően a tudományos élet neves képviselői mellett előadást tart Elżbieta Rafalska lengyel családügyekért felelős miniszter és a világhírű filmrendező, Krzysztof Zanussi is.
Kettős ünnep Réven
Rév református magyarsága november 12-én délelőtt 10.00 órától a révi református templomban két eseményt is ünnepel majd: a Reformáció Emlékévének jegyében adnak hálát Istennek az elmúlt 500 évért, és átadásra kerül a 4 év alatt felépült Bersek József Gyülekezeti Központ is. A központ felépítését a magyar kormány 5 millió forinttal támogatta.
KOFERENCIAFELHÍVÁS - ”Family first? The Family, Civil Society, and the Dilemmas of Modern Youth” Brüsszel, 2017. december 4-5.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) nemzetközi projektje és Hölvényi György EP néppárti képviselő irodája harmadszor rendez közös családkonferenciát Brüsszelben. A rendezvényre december 4-én és 5-én kerül sor. A konferencia a fiatalok családalapítását akadályozó gazdasági és társadalmi tényezőkkel foglalkozik. Idén a visegrádi együttműködés elnöke Magyarország, ezért a rendezvényen elsősorban a Visegrádi Csoport tagországaiból hívott politikusok, szakemberek és civil szervezetek vesznek részt, akik közösen tekintik majd át azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek a jelenlegi kedvezőtlen tendenciák megváltoztatásában. Természetesen a találkozón jelen lesznek a téma iránt érdeklődő EP-politikusok és munkatársaik is. Szeretettel várjuk a rendezvényünkön mindazokat, akik családos mozgalmakban, családbarát civil szervezetben aktívan tevékenykednek, családügyhöz kapcsolódó szakértői, szakpolitikai vagy újságírói munkát végeznek.
Átadás Péterrévén
Október 20-án délelőtt Péterrévén ünnepélyes keretek között kerül sor a Nagycsaládos Ház, valamint a hozzá tartozó nyári foglalkoztató és játszótér átadására. A rendezvényen részt vesz és köszöntőt mond Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Pataki János, a KCSSZ elnöke. A 2013-ban megkezdett fejlesztés az összes vajdasági magyar családmozgalom otthona és találkozó helye lesz. A létesítmény létrehozását a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kárpát-medencei Családszervezettel Szövetsége is támogatta. Az ünnepélyes átadásra a szervezők 6 országból közel 200 vendéget várnak.

