KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Legfrissebb hírek

Rekettyés november

2023. december 1.
November 4., 11., 25.   A néphagyomány folyamatosan változik. Az emberek, közösségek igénye szerint alakul. Szokások tűnnek el és mások jelennek meg. Az is előfordul, hogy elfeledett hagyományokat éleszt újjá a közösség. A kántálás szokása is így jelent meg újra Nagykárolyban, a Rekettye háza táján. Szükségét éreztük annak, hogy az ünnep legmélyebb gyökeréhez és értelméhe...

Az "Our Voice – A Mi Hangunk!"

2023. november 30.

A projekt első tréningtáborai sikerrel lezárultak, hagyva maguk után egy gazdag tapasztalatokkal teli és lendületes kezdetet a résztvevő fiatalok számára. Az eseménysorozat során 24 állami gondoskodásban élő fiatal vett részt, akiknek az elsődleges célja az volt, hogy mentorokká váljanak és segítsék a fiatalabb társaikat.

 

Novemberi hírek Révből

2023. november 29.

A révi református templomban november 18-án, vasárnap tartott rendezvényen a Pro Rév Egyesület megalakulásának huszadik évfordulóját és a Magyar Szórvány Napját ünnepelték. Az eseményt a Pro Rév Egyesület, a Kárpát- medencei Családszervezetek Szövetsége és a református egyházközség szervezte, támogatta. 

Bárkaépítés özönvíz előtt címmel tréninget tartottak Csapon

2023. november 29.

A Kezünkben a Jövő Alapítvány és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös programjaként valósult meg a Bárkaépítés özönvíz előtt c. tréning Kárpátalján, Csapon 2023. november 25-én. A programra 19-en jelentkeztek: szülők, pedagógusok, iskolai dolgozók, mentálhigiénikusok, pszichológusok, segítő szakemberek.

Katalinok, Erzsébetek nyomában novemberben

2023. november 28.

a Csíki Anyák Egyesületének beszámolója

Csapatépítő program a kamaszoknak a Szelíd Lovas Központban

2023. november 27.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szeretne minden korosztálynak lehetőséget biztosítani a tartalmas kikapcsolódásra. Kiemelten fontos a gyermekek jó irányba való nevelése. Ezért is igyekszik külön csak a kamaszoknak is olyan programokat szervezni, ahol jól érzik magukat, ami után vágynak majd ehhez a közösséghez tartozni. Egy ilyen programra került sor egy szombat délután a Szelíd Lovas Központban, Nagyszőlősön. Köszönjük a program megvalósulását a Magyar Kormány támogatásának. Továbbá köszönet illeti a központ házigazdáinak, Margitics Eriknek és Ildikónak, a programfelelősnek, Túri Ágnesnek, akik egy élményekben gazdag délutánt biztosítottak a kamaszok számára. Az alábbiakban Lőrinc Krisztina résztvevő beszámolóját olvashatjuk.   

Gyermekbarátok novembere

2023. november 27.
Márton napi programunkat 11-én szombaton tartottuk meg.   A vidám délelőtt tánccal, énekléssel kezdődött, elhangzott például az Én elmentem a vásárba, a Száz liba egy sorban…   Libás ügyességi játékok, libatojás terelés libatollal, tyúktojásokat kanálon a tojástartóhoz vinni. Etetés előkészítés: puffasztott rizs válogatás csipesszel. De a libákat gondosan be kellett...

Hírlevél feliratkozás